Dr. Ertsey Csaba előadása

2014. március 24.-én (hétfőn) 19:00-tól
az Örökimádás templomban

 

Orvoslás és kommunikáció

címmel tart előadást 
 

Dr. Ertsey Csaba

neurológus.

 

"1965-ben születtem. Az egyetem elvégzése óta dolgozom a Neurológiai Klinikán, ahol elsősorban fejfájásban szenvedő betegekkel foglalkozom. Személyes életemben a Fokoláre Mozgalommal való találkozás hozott döntő fordulatot, ebből merítek hivatásom gyakorlása során is. Munkám során sokszor kerülök szembe a kommunikáció kihívásaival, a betegekkel, a kollégákkal és a nyilvánossággal való találkozások kapcsán is. Személyes tapasztalatokra építő előadásomban nem elsősorban a kommunikációs technikákról, hanem arról szeretnék beszélni, hogyan járulhat hozzá a kommunikáció orvosi hivatásunk megéléséhez. Munkám során sokszor kerülök szembe a kommunikáció kihívásaival, a betegekkel, a kollégákkal és a nyilvánossággal való találkozások kapcsán is. Személyes tapasztalatokra építő előadásomban nem elsősorban a kommunikációs technikákról, hanem arról szeretnék beszélni, hogyan járulhat hozzá a kommunikáció orvosi hivatásunk megéléséhez."



 

Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel

hívunk és várunk!

 

Dr. Ertsey Csaba előadása hozzászólásai

Szólj hozzá

 

 
 
0.021 mp